37.rész The accused

*Alexx pov. *

Amint kinyomtam a telefonom felálltam az ágyról és lassan a rendőr felé kezdtem sétálni folyamatosan tartva vele a szemkontaktust...

-Ha közelebb jön tüzet nyitok!- erre a kijelentésre mosolyogni kezdtem és a földre pillantottam. Erre az időre egy kisebb kanyart írtam le a rendőr pedig hátrált egyenesen a kórterem közepe felé... Lassan becsuktam az ajtót amit azonnal gondosan be is zártam. Óvatos tempóban visszasétáltam az ágyamhoz majd újra felvettem a szemkontaktust...

-Hm... Nincs semmi bizonyítéka ellenem.- kezdtem nevetni.

-Több van mint gondolná!- jelentette ki harciasan a zsaru- Rengeteg holtestet találtunk amihez köze van! Megtaláltuk a fegyverét és az ujjlenyomatát! Ezért a bíróságon akár halálbüntetést is kaphat! Tudta Reyna?- amint kimondta azt a bizonyos 'Reyna' nevet erős dühöt éreztem szétáradni a testemben- Igen Reyna! Kiderítettük a nevét is! Alexx, Sydny, Eleanor... s a többi... mind mind csak álnevek...- amint kijelentette ezeket a zsernyák felálltam és elvettem a fegyverét majd határozott mozdulattal leütöttem...

-Tudod én sosem kedveltem a magadfajta áskálódó zsernyákokat...- mondtam majd mosolyra húztam a szám... legnagyobb szerencsére a pisztolyom is nála volt ami hangtompítós... Egy határozott lövéssel befejeztem amit elkezdtem majd leültem az ágyra és vártam... Vártam hogy egy orvos vagy nővér benyisson... Néhány perc viszont bőrkabátos alak lépett be.

-Szia Ash!- köszöntem vigyorogva.

-Mit csináltál vele?- kérdezte Ashley elképedve.

-Rosszkor volt rossz helyen... de el kellene tűnni innen mielőtt még bejönnének az orvosok. Nem lenne túl jó hogyha itt találnának minket is és őt is...- mondtam egy erős mosolyt erőltetve az arcomra. Valahogy most megviselt a földön csorgó vér látványa...

-Nemsokára itt lesz Andy... Gyorsított ütemben spuri lefelé majd haza.- hirtelen rápillantottam a hullára és a zsebében lévő iratokra. Első gondolatom szerint az anyagom lehetett ezért fogtam magam és kivettem. Meglepődtem amikor láttam hogy az egy fénykép... Egy rendes, normális családról... A képen nem a rendőr volt... Megfordítva pedig egy nevet láttam rajta... A kifolyt vér miatt eléggé elázott a kérdéses rész ezért nehezen kivehetőek a betűk...- Alexx! Mehetnénk? Andy már itt van.

-Igen... persze. Tessék... ha tüzet nyitnának legyen fegyvered.- amint Ash kezébe nyomtam a rendőr pisztolyát futásnak eredtem ki a kórházból a nyomomban rohanó Ashleyvel együtt. Andy valóban kint várt minket az autójával amibe azonnal bepattantunk és teljes gázzal indultunk a rejtekhely felé... Az autópályára érve a kezembe vettem a képet. Akkor vettem csak észre hogy hogy a fénykép hátuljára a 'Thomson' volt írva... Senki sem tudta hogy a valódi nevem Reyna Tomson... A képen hárman voltak... Egy anyuka, egy apa és egy kislány... A kép láttán az arcomon lefolyt két égető könnycsepp, a külvilágot pedig kizártam...

-Alexx! Minden rendben?- zökkentett ki Ashley a gondolkodásomból- Megérkeztünk. Spuri be a házba és nehogy bajba kerülj mert legközelebb nem húzlak ki a csávából!

-Ki mondta hogy most ki kell? Szerinted nem intéztem volna el? Bérgyilkos vagyok Ash!- akadtam ki. Eszembe jutott hogy a képet ismerem... Ez a régi házunkból van... Akaratlanul is ideges lettem attól a gondolattól hogy bárki bement oda...

-Jó rendben most pedig hagyjátok abba! Senkit nem érdekel a kicsinyes vitátok!- szólt közbe Andy majd duzzogva a ház felé vettem az irányt. Belépve az ajtón olyan erővel csuktam be hogy a mögöttem robogó Andyt orrba találtam...- Alexx normális vagy?! Majdnem eltörted az orrom!

Válaszra sem méltatva rohantam fel az emeletre. Beérve a szobámba a két szomorkodó szőrpamacshoz siettem majd a kezembe vettem Femmét.

-Mivel érdemeltem ki ezt a sorsot? Miért kellett életben maradnom?- fakadtam ki- Miért?- az utolsó szónál a sírógörcs kerülgetett és újra éreztem a torkomban azt az ismerős gombócot...

-Alexx! Nyisd ki az ajtót!- dörömbölt Jinxx.

-Mert ha nem?- kiabáltam ki sírva. Keresni kezdtem a rendőrnél talált képet a zsebemben több kevesebb sikerrel...

-Akkor betöröm az ajtót! Alexx ne csináld már! Beszélni akarok veled!- folytatta Jinxx az ajtó másik oldaláról eközben lassan elfeküdtem az ágyon. Még mindig erősen érzem a sebeimet de eddig a szervezetemben tomboló adrenalin miatt kevésbé vettem észre őket...
-Nekem viszont semmi mondanivalóm! Se neked se másnak! Most pedig húzz el innen!- kiabáltam ki sírva. Fájt mindenem és remegtem... nem csak a testem hanem a lelkem is... Fájt hogy a rendőrnél ott volt az a fénykép... hogy bement a házunkba... hogy esetleg Lucas mégsem ölte meg őket... Egyre nehezebb volt nyitva tartani a szemem és egyre nehezebben vettem a levegőt a sírás miatt... lassacskán viszont kezdett eltűnni az a gombóc a torkomból én pedig elaludtam...
*néhány órával később *

Alvás közben a zár halk kattanása zavart meg... Pár másodperc csend múlva éreztem hogy valaki átölel hátulról. A szememet nem nyitottam ki mert fájtak a sírástól ezért nem tudtam azonosítani. Éreztem a tarkómon az „alvótársam” meleg lélegzetét és erős férfias illatát. Amikor úgy éreztem hogy meg kell néznem ki az fogtam magam és gyorsan megfordultam. Legnagyobb meglepetésemre egy gyönyörű kék szempárral találtam szembe magam amely éppen az arcomat pásztázta.

-Bocsi hogy felkeltettelek...- suttogta Andy. Furcsálltam hogy ilyen halkan beszél ezért kivettem a zsebéből a telefonját és megnéztem mennyi idő is van... az óra hajnali 1 órát mutatott ami mindent megmagyarázott.

-Fáj még?- húztam végig a mutatóujjam Andy orrán- Bocsi hogy orrba vágtalak az ajtóval... Tudod hogy nem akartam de...- Andy nem engedte hogy befejezzem a mondatot és újra éreztem a gombócot a torkomban.
-Nyugi nincs baj. -mosolyodott el Andy. Lefolyt két könnycsepp az arcomon de én is mosolyra húztam a számat- Nem fájt annyira mint az amikor megtudtam hogy kórházban vagy...- ölelt meg erősen. Próbáltam magamtól óvatosan ellökni több kevesebb sikerrel...

-Jóformán nem is kerestél... Sőt egy levélben szakítottál... Sőt még Dororthyval is lefeküdtél...- újra sírógörcs kapott el majd felkeltem az ágyról és az ablak felé sétáltam.
-Honnan tudsz erről?- képedt el Andy.

-Talán titok?- zokogtam még jobban majd összecsuklottam- Talán azt hiszed hogy nekem nem fáj? Miért nem tudtam akkor megölni magam? Miért kell még mindig élnem?- néhány perc csend után sikerült lenyugodnom. Óvatosan felemeltem a kezemből az arcom, a szemeimet pedig az ablakra emeltem...- Nézd a csillagokat... Milyen boldogan ragyognak... Hány gyilkosságot és öngyilkosságot kellett látniuk odafentről... mégis boldogok...

-Örülnék ha az én csillagom is ilyen lenne... Boldog...- mondta Andy majd lépészajok ütötték meg a fülem... hirtelen hátulról átkarolt a lépések tulajdonosa majd folytatta- Még szomorúan is te vagy minden csillag közül a legfényesebb... Kérlek Alexx bocsáss meg... Hülye voltam... Tudod hogy szeretlek...

-Nem Andy! Én már semmit sem tudok és semmiben sem vagyok biztos... Különben is... neked soha nem volt csillagod... neked mindig is démonod volt de már mindegy mert megszabadultál tőle...- löktem el magamtól- Tudod a csillag rég kihalt belőlem...