30.rész The fear of captivity

*Ashley pov. *

Miután Alexx elment késztetést éreztem arra hogy utána menjek. Amint kilépett az ajtón már menni is akartam de egy kéz a vállamon megállított.

-Hagyd most...- adta parancsba Andy. Nem fogadok neki szót... engem nem irányíthat...

-Nem az én dolgom lenne utána menni Biersack!- vágtam vissza idegesen és már rohantam is az ajtó felé. Mikor kiléptem az ajtón nem láttam Alexxet de az árnyékát viszont igen. Ezért az árnyék irányába futottam gondosan ügyelve arra hogy ne lásson meg... Elértünk a vasúti átjáróhoz Alexx pedig a szélére állt és előkészítette a fegyverét. Nem hagyhattam hogy megtegye... nem akarom elveszíteni mert még mindig szeretem... Ezért kiléptem a bokor takarásából és Alexx felé vettem az irányt... hátrálni kezdett ezért futni kezdtem felé de ő pedig lezuhant... A híd és a vízszint közt legalább 30 m van... Esély sincs arra hogy egy olyan lány mint ő... túlélje. Legszívesebben utána ugrottam volna de valami nem engedte... beláttam hogy semmi esélye az ár ellen és inkább a saját kínzásom helyett hazaindultam... lassan, elgondolkodva. A lány akit valami láthatatlan lánc fűzött hozzám meghalt... Bármennyit is veszekedtem vele szerettem....

*Andy pov. *

Az hogy Ashley Alexx közelében lesz egyszerűen elviselhetetlen dühöt keltett bennem... kicsit túlreagáltam ezt az egészed de majdnem megölt Alexx. Emellett még megpróbált öngyilkos is lenni... képes lett volna mindent eldobni magától... képes lett volna az együtt felépített várat újra lerombolni viszont most porig... Nem bírnám ki ha végleg elveszíteném...

-Andy...- hallottam meg az ajtón belépő Ash hangját- Alexx... Alexx valószínűleg meghalt...- folytatta Ashley... nem fogtam fel elsőre mit mondott... csak lefagyva ismételgettem magamban az előbb mondottakat. Ökölbe szorítottam a kezem... ha tényleg így van akkor legalább ő boldog...

-Ne szórakozz velem Purdy! Biztos hogy él csak nem akar velem lenni. Egy újabb kifogás hogy ne kelljen itt lennie...- tiltakoztam a tények ellen. Haragudtam rá... de ő... ő valahogy más... más mint bárki eddig. Ő az akiről mindig álmodtam...

*néhány héttel később *

Az utóbbi időszak nyugodtan és elég véresen telt. Lexa megszokta az állandó sikolyokat és a sok vér látványát. Alexxnek pedig se híre se hamva...

-Andy...- nyitott be Sammi a szobámba- Az előbb hívtak a kórházból... Alexxet megtalálták de az intenzíven van...- mondta és folyni kezdtek a könnyei- Lehet hogy nem éri meg a holnapi napot... Azt mondták ha el akarunk tőle búcsúzni akkor menjünk be...- felültem az ágyon és a kezembe temettem az arcom...

-A Kórházból?- kérdeztem vissza értetlenül.

-Igen... de ha jönni akarsz akkor öltözz azonnal indulunk...- suttogta Sammi. Minden erőm kiszállt a testemből... Nem tudtam mit mondani és meg sem tudtam szólalni...

-Nem megyek...- nyögtem ki az egyetlen dolgot ami az eszembe jutott. Ez alatt a néhány hét alatt beleszerettem valaki másba... Alexx már a múlté! Nem érdekel soha többé a sorsa...

-Életed legnagyobb hibáját követed el ezzel...- mondta és kilépett az ajtón. Lehet hogy hiba de már nem zavar... Túl sokat hibáztam ahhoz hogy érdekeljen... Idők közben Lexával egész jóban lettünk. Viszont mostanság Dorothy az álmaim tárgya... Ashley és ők az utóbbi időkben széthúznak... Úgy döntöttem írok egy levelet amit elküldök majd Sammivel Alexxnek... Ez lett belőle:

„Kedves Alexx!

Szeretlek még most is de már egyre jobban csökken ez az érzés... Majdnem megöltél és bármennyire nem tudok rád haragudni most még is így megy. Rengeteg jó emlékem fűződik hozzád és rengeteg rossz is. Köszönök mindent és remélem egyszer boldog leszel NÉLKÜLEM...”

Amint megírtam a levelem lefutottam az emeleten és Ashley kezébe nyomtam.

-Haver légyszi ezt add oda Alexxnek de ne olvassátok el... Kérlek...

-Oké. De ha ezzel megbántod...- kezdett bele a fenyegetésembe. Amikor Ella kiabálása megszakította.

-Ashley! Jönnél már?

-Aha...- mondta Ash és már indult is az ajtóhoz...

*Ashley pov. *

Andy a kezembe nyomott egy Alexxnek szóló levelet és megkér hogy ne olvassuk el... Alexx a részemmé vált és akár ölni is tudnék érte. Bár itt van nekem Dorothy de ő... ő valahogy más. Minden értelemben... nyugodt és nem olyan vad... Tűz és víz.

-Siess már!- kiabált ki Jinxx az autóból ezért egy kicsit meghúztam a lépéseket és gyorsan beültem a kocsiba és már el is indultunk. Gyorsan mentünk és szinte már repültünk. Körülbelül 10 perc múlva már a kórház előtt voltunk. Gyorsan kiszálltunk és egészen az épületig kocogtunk beléptünk és rögtön a portához mentünk. Andy levelét még mindig a kezemben tartottam. Az ápolónő szomorú arccal nézett ránk és úgy kezdte el:

-Sajnálom de nem beszélhetnek vele...- Sammi erre a kijelentésre sírva fakadt...- Alexandra Smithhez jöttek?

-Nem... Alexandra Crowhoz...- mondta halkan Jinxx.

-Sajnos most éppen átszállítják egy másik osztályra. Az orvosok kirángatták az életveszélyes állapotból...- mondta most már mosolyogva a recepciós.

-Ez azt jelenti hogy túl van a nehezén?- kérdezte reménykedve Dorothy...

-Igen.- kaptuk a választ majd hirtelen megcsörrent a telefon...- Átvitték? Akkor a 469-es kórterembe? Szóval a baleseti sebészetre... Rendben. Már vannak is látogatói akkor mehetnek? Szóval már magához is tért? Aha. Értem. Köszönöm!- mondta majd letette- Nézzék Alexandrát átvitték a baleseti sebészetre a 469-es kórterembe és már magához is tért. Nyugodtan mehetnek de idegesítsék fel ha lehet...

-Rendben köszönjük!- kiáltottam futtában és már indultunk is a táblákkal jelzett baleseti sebészet felé... aggódtam is de nyugodt is voltam. Rengeteg érzés és emlék kavargott bennem. Kezdek újra beleszeretni Alexxbe és ez ellen nem tudok tenni semmit... de neki Andy kell...

*Dorothy pov. *

Amikor bementünk a kórházba teljesen feldúlt lelki állapotban voltam de amikor megtudtam hogy Alexx már nincs életveszélyben kicsit megnyugodtam. Csak egy dolgot furcsálltam... miért keresi Andy annyira a társaságom? És Ashley miért aggódik annyira Alexxért? Ezek azok a kérdések amire nem biztos hogy választ kapok de foglalkoztatják a fantáziámat... Rohantunk egyenesen a 469-es kórterembe... Hirtelen mindenki lefékezett és bementek egy fehér ajtón... bent szörnyű látvány fogadott... Alexx testéből mindenhonnan csövek és zsinórok lógtak ki. Ő maga összeszorított szemekkel feküdt az ágyon. Bizonyára fájdalmai vannak...

-Alexx! Tudod hogy aggódtunk érted? El sem tudod képzelni! Ó kislány!- szaladt oda hozzá Sammi és Ella. Én sem tétováztam és amilyen gyorsan csak lehetett az ágy mellé álltam és megöleltem Alexxet. Csend volt... ezt pedig csak a gépek egyenletes csipogása volt hajlandó megtörni....