28.rész Behind the mask 2

*Alexx pov. *

Lucas és én minden tiltakozásom ellenére nagyon jót beszélgettünk... már amennyire vele lehet...

-Szóval akkor előröl kezdjük?- tette fel a kérdést. Végre... itt kezdetét veszi a tervem. Meglepődötten néztem rá és teljesen átértékeltem mindent magamban. Egyszóval úgy csináltam mint aki komolyan gondolkozik az ajánlaton. Akkor bevillant egy kép... vagyis inkább egy arc. Andy arca... láttam ahogy harcol saját magával. Ahogy harcol a félelmei ellen... Eszembe jutott mi lesz akkor ha a tervem nem sikerül. Ha... ha Lucas rájön hogy mire készülök.

-Igen. Megpróbálhatjuk egy feltétellel!- mondtam és halványan elmosolyodtam- Ha még egyszer Andyvel aludhatok...- mondtam tejesen bizonytalanul. Ő volt az egyetlen dolog amit a szívem kívánt... a szívem ami nem más mint egy sötét űr... Ezt az űrt az érzelmeim eltiprása okozta... Tönkreteszem magam azzal hogy álarc mögé bújok... Az igazi Alexx Crow-t senki sem ismeri... még Andy sem... Ez a lány egy félénk szőke hajú leány, aki fél minden kis csalódástól... fél magától az élttől. De ez a lány meghalt! A szüleimmel halt... Fájdalom járta át az egész lényem. Nem a lelkem és nem is a szívem fájt. Most a lényem fájt... Nem fizikai hanem szellemi fájdalom volt. Kínzó, égető érzés... Amikor tizenévesen szülők nélkül maradsz és magadtól kell boldogulnod... amikor senkid sem marad... akkor érzed ezt amikor valamit elveszítesz ami számodra fontos... De nem létszükséglet. A bőröm percek alatt forró lett és elárasztott az az ismerős melegség... ez volt a remény... hogy lesz jobb is! De csalódást okoztam magamnak... Ha vagyok elég bátor hogy néhány erősebb húzással átmetszem az ütőerem akkor nem lennék itt! Nem lennék itt és senki sem szenvedne...

*Andy pov. *

Nem érzékeltem semmit a külvilágból. Lecsuktam a szemem és hallgattam saját szívem lüktetését és a tücskök** ciripelését. Teljesen nyugodt voltam. Nem tombolt bennem a kínzó érzések sora, nem dübörögtek minden csepp véremben kérdések, nem akartam bátor vagy hős lenni... Nem akartam már semmilyen célt elérni. Nem akartam megmenteni az életem... ez volt a végső feladás... megadtam magam az ellenség láncainak. Vesztesen de emelt fővel távoztam a hadseregem mellől. Betartottam a fő szabályom... „Ha a kapitány veszik vele vesszen az egész flotta!”. Ehhez tartottam magam éveken keresztül. Most hogy már nincs hadsereg, nincs mit irányítani... Ha nincs mit irányítani akkor nincs mivel győzni... Mindennek véget kell vetni. Csak a nem a megfelelő hely és idő volt akkor... most viszont minden stimmel. Életem szerelme is velem fog veszni. Érzem... érzem a halál szagát a levegőben... Az egyik düledező falon volt egy ablak... Jön fel a nap... Ahogy elérte bőröm az első napsugár éreztem hogy teljesen felmelegszem... Nem testileg, hanem lelkileg... az a napsugár a lelkemet melengette... A gyér beszűrődő fény miatt a többiek is mocorogni kezdtek. Elsőként Sammi kelt fel. Lassan de óvatosan felült és körülnézett. Gondolom azt remélte hogy ez csak egy rossz álom... de nem az. Lassacskán a fiúk is ébredeztek. Ők már nem voltak meglepődve azon hogy ez a valóság... Lehet hogy egy másik dimenzióban vagy egy másik életben már átélték ezt ezért nem lepődtek meg... Sammi Jinxx vállára hajtotta a fejét és zokogni kezdett. Teljesen megtört szegény lány... De ahogy elnéztem nem csak ő... Mindenki ugyan ezt érezte csak ők nem mutatták ki. Nem akartak gyengének tűnni... Pedig az erősség megjátszásának már rég lejárt az ideje... Csak ők nem adják fel. Hisznek a holnapban... hisznek a sorsban... hogy valaki odafent még szánt nekik valami jobb sorsot. De egyenlőre nem így van...

*Dorothy pov. *

Amikor felébredtem nehéznek éreztem a szívem... nyomta minden súly amit régen elfelejtettem. Este Eleanorral álmodtam... azzal biztatott hogy nem fogunk meghalni. Azzal hogy Alexx megment minket... De csak akkor ha még nem vérzett el aminek kicsi a valószínűsége.

-Jó reggelt!- köszönt le valaki az emeletről- Remélem kényelmetlenül aludtatok!- mondta jókívánságát Lucas.

-Erre mit kellene mondanunk? Azt hogy „Neked is köszönjük igen!”?- ironizált Jinxx.

-Én a helyedben megválogatnám a szavaim...- hallottunk egy női hangot... Alexx hangját...

-Alexx!- kiáltott fel Andy és abban a percben szabadulni akart...- Ne próbálkozz Andy! Nem szabadulsz!- mondta és ezzel teljesen összetört... látszott rajta a szívbemarkoló érzés... a szorító fájdalom...

-Alexx! Mi történt veled? Miét nem segítesz?- kérdezte halkan lehajtott fejjel Andy. Alexx felénk vette az irányt és Andyhez ment oda. Leguggolt mellé és egy pisztolyt vett elő. Nem töltötte meg hanem odadobta Lucasnak.

-Nem! Nem teszem meg! Vele nem!- állt fel Andy mellől. Andy nem reagált... folytak a könnyei és felhúzta a térdét. Mint egy duzzogó kisgyerek... Vigasztalni akartam egy naiv mozdulattal ami el is érte a térdét. Felém pillantott és egy erőtlen mosolyra húztam a számat. Felnézett teljesen és letörölte a könnycseppjeit. Alexxre nézett és mivel még a közelében állt ezért kitette a lábát. Alexx megindult Lucas felé Andy pedig egy jól irányzott mozdulattal elgáncsolta. Alexx ezt egy nagy puffanással járó eséssel nyugtázta. Felállt Lucas visszadobta neki a fegyvert amit egyből Andyre szegezett. Gonoszan mosolyra húzta a száját majd lassan meghúzta a ravaszt... Vártuk a vér szétfröccsenését és a pisztoly dörrenését. Ehelyett semmi sem történt... szerencsére... Reméltem hogy az utolsó percben segíteni fog de nem így történt... Alexx lassan elindult vissza az emeletre és Lucas utána ment. Hallottam ahogy Alexx és Lucas veszekednek... azon hogy Alexx miért nem ölte meg Andyt...

-Miért nem voltál képes megtenni?- kiabált Lucas.

-Nem akartam megölni! Szeretem őt! És szeretni is fogom!- vágott vissza Alexx. Akkor egy nagy dördüléssel elsült egy pisztoly...

*Alexx pov. *

A magány segített meghallani a saját hangom... az a hang pedig az mondja hogy öljem meg... könnyebb lesz nélküle, nincs már rá szükségem... Ennek a hangnak nincs igaza! Andyre szükségem van életem végéig... sejtettem hogy ez lesz de... de őt nem akartam belekeverni. Lementem és tettem a rossz kislányt Lucas kedvéért... az ő ötlete volt ez az egész... Ő rángatott bele hogy ijesszem meg Andyt... hogy valójában azt akarom hogy féljen tőlem... Ez nem így van...

-Rendben! Megölöm!- vette kezdetét ezzel a mondattal a tervem második része...

-Jól teszed kicsim!- kaptam a választ Lucastól közben pedig odasétáltam az ablakhoz és kibámultam rajt. Ő pedig mögém sétált és átölelte a derekam... Elfogott a félelem és a düh... Legszívesebben megfojtottam volna de nem...

-Lehetne most édes?- suttogta a nyakamba. Beleborzongtam a leheletébe ahogy a meleg levegő elérte forró bőröm. Éreztem ahogy levegőt vesz és kifújja azt. Beleborzongtam minden lélegzetvételbe... Teljesen lefagytam... Nem mertem se megmozdulni se megszólalni. Itt az esély... Itt az idő a tervem végrehajtásához... De ahhoz meg kell várnom Rickyt...

-Ricky mikor jön?- kérdeztem minden bátorságomat összeszedve. Ő is a tervem része...

-Ha akarod szólok neki hogy jöjjön ide.- mondta és megszívta a nyakamon a bőrt... elfogott az undor, de nem tudtam mit csinálni... Hirtelen megcsörrent a telefonja...

-Mi van?! Neked mindig ilyenkor kell zavarnod? Nem érdekel mit csinálsz! Gyere ide! 5 perced van...- mondta és letett. Bizonyára Ricky hívta...- Bocsánat kicsim... Hol is tartottunk?- kérdezte visszatérve a nyakamhoz.

-Most ne...- toltam el magamtól. Undorodok minden érintésétől, lélegzetvételétől... undorodom magától a lényétől...

-Miért? Bár igaz... Jobb lenne ha először kinyírnánk őket.- mondta és elővette a régi kedvenc pisztolyom... ez egy fekete 44-es Magnum revolver volt. Imádtam hogy egy tárral több lövést adhatok le. Hirtelen Ricky futott be lihegve...

-Itt vagyok...- mondta Ricky. Lucas pedig ránézett az órájára- Egy perc késés... egy perc késés Ricky... Egyre rosszabb lesz.- mondta majd a kezembe adta a fegyvert.

-Mehetünk?- kérdeztem halkan. Csak egy esélyem van... nem ronthatom el! Rég lőttem ezzel a pisztollyal de mindig pontosan céloztam. Lassan elindultunk lefelé a lépcsőn... hallottam a fülemben a vérem zubogását. A világ lelassult körülöttem minden. Mire észbe kaptam már lent álltam a nappaliban. Rápillantottam Andyre aki értetlenül bámult engem és a pisztolyt a kezemben. Félve odasétáltam és úgy töltöttem meg a fegyvert hogy az első is durranjon... Andy fejéhez nyomtam a fegyvert és meghúztam a ravaszt...