1. Cruel Tortures / Kegyetlen Kínzások

Dorothy szemszöge.

Egész normális napom volt. Attól eltekintve, hogy amint haza értem, kezdődött az újabb szülői szidalmazás. Felmentem a szobámba, és elővettem a telefonom. Oda kint már sötét, gyönyörű, teli holdas, este volt. Kimentem a teraszomra, és kiültem az ablakba. Ilyenkor szoktam zenét hallgatni. A lejátszón, végig pörgettem az albumokat.
Megállt a szemem a Wretched and Divinenál. Ilyenkor eszembe jut, hogy régen mennyit jártam koncertre. Ez az album nem fogta meg annyira a tetszésem, ahogy sokaknak sem. Barátaim sem szóltak, hogy menjünk koncertre, és nekem sem volt túl nagy kedvem. Pedig anno, mit meg nem tettem, hogy újból és újból elmehessek, és élőben halljam a kedvenc bandámat.
A BVB sok új rajongót szerzett, és sokat is vesztett. Ez a változásuknak köszönhető. De nem, most nem fogom magamat ezzel hergelni. Az utóbbi egy évben a szobám, menedékké vált számomra. Sok minden történt, sok minden változott. Néha betegesen ragaszkodom a régi dolgokhoz, mert nehezebb elengedni a régit, és elfogadni az újat. Barátaim szerint ideje lenne, kicsit kikapcsolódni. A 'barátaim' szó: egy-két, tőlem különböző barátot, és jó pár, hozzám hasonló embert takar. Az az, egy-két barátom bulizni jár, míg én a többiekkel valami feszültség levezető helyre megyünk.
Fogtam magam és kisétáltam a régi vasúti sínekre. Emlékszem, itt énekeltük mindig a Fallen Angelst, A Lesson Never Learnedet meg, még sok mást. Nem jár ide már évek óta senki, amióta a vonat nem jár. Most sincs itt senki. Bár gondolom, ha nappal lenne, se lenne más, a helyzet. Leültem a dombos részre, és zenét hallgattam. Tudtam itt nincs mitől félnem. Bár, a házunktól elég messze voltam, de ez számomra sosem okozott akadályt. Ha régebben ide tévedt egy, két hajléktalan, az maga volt a csoda.

Hátra dőltem , és néztem, ahogyan a hold, mindent megvilágít. Olyan nyugodt volt minden.
Tudtam, nincs messze innen, a város. De, még sem hallottam, egy kocsit sem. Messzebbről kutya ugatások hallatszottak. Tudtam, az enyéim már rég alusszák, az igazak álmát.
A zenelejátszón hirtelen elindult a Saviour. Kedvem nem volt hozzá, hogy énekeljem, csak hallgattam.

Majd 1 perc múlva, valaki hirtelen megfogta a vállamat. Ijedten néztem hátra felé. Nem tudtam hová tenni, jelenségét. Nem volt sem erőm, sem bátorságom megszólalni. Halvány mosoly ült ki az arcán, amikor meghallotta a fülhallgatómból szóló, dalt. Leült mellém. Én lefagyva ültem, azt sem tudtam hova nézzek, merjem-e bámulni, vagy csak üljek és élvezzem ki, hogy ő...

-Hogy hívnak?
-Dorothy- feleltem egyszerűen. Nem igen tudtam volna bármi mást mondani

A reakciója, egy egyszerű mosoly volt.
Hangokat hallottam hátulról. Azt mindjárt, éreztem, hogy Andy, nem egyedül fog ide tévedni. Őszintén szólva, erősen elfogott a félelem. Persze ki más lett volna, ha nem CC, Ashley meg Jinxx. Jaket nem láttam. De, ők bőven elég társaság voltak, így az éjszaka közepén is.

-Hát ez meg ki? - méregetett Ashley
-Ne beszélj így róla, a rajongónk. - nézett rá Andy, majd rám szegezte kék szemeit
Nem kellett mondanom, anélkül is tisztán látszott rajtam, hogy mennyire megvagyok ijedve.
-Ugyan olyan rajongó, mint a többi, akik simán megb*szatták volna magukat, 5, náluk jóval idősebb pasival.  - mondta Ashley és felsegítette mellőlem Andyt
-Ide akkor sem hozhatjuk őket. - vágta oda nekik, CC
-Mert? Plusz egy, már nem oszt, nem szoroz.
-Addig nem nyúltok hozzá, amíg én azt nem mondom! - mondta Andy, de egyre feszültebb lett a légkör
-Andy, mi ugyan úgy, a banda tagjai vagyunk. Mi is hozhatunk döntéseket, nem?
-Most is BVB-t hallgatott, amíg nem tisztázzuk, hogy tényleg a rajongónk-e , addig senki nem veheti el az életét, ok nékül.

Ok nélkül? Miért, az, aki nem a rajongójuk, azt megölik? Hát nem sok ember fog így életben maradni. Persze összeállt a kép. Azok, akik cserben hagyták őket, azok, akik gyűlölködő leveleket hagytak nekik, maguk után, azokra haragszanak. De, én soha egy gyűlölködő szót, nem mondtam nekik. Mondjuk, ha belegondolok, az utóbbi időben, nem sokat hallottam a BVB felől.
Viszont az agyam, még mindig CC mondatán volt. Mi az, hogy ide nem hozhatják őket? És még is, kiket? A kérdések, csak úgy sokszorozódtak bennem.
Mire észbe kaptam, még mindig egymással beszélgettek. Gondolkodtam, fussak el, vagy maradjak és várjam meg, amíg velem is végeznek? Kisebb habozás után, éreztem, ahogy a félelem eluralkodik felettem. Gondolkodás nélkül, vettem az irányt és futottam. Ugyan, nehezemre esett a nagy köveken, és a sötétben futnom. Nem kellett egy perc se, mire kifulladva estem rá a vasúti sínekre. A domb tetejéről, rá lehetett látni a vasútra, így nagyon is tisztában voltam azzal, hogy látnak, mindent látnak. Végig nézték, ahogy a testem feladja a harcot, és ahogy a szívem erős dobogása, megrengeti a köveket.
Nem érdekelt. Ha őket ez teszi boldoggá, akkor tessék, öljenek meg. Védekezni, amúgy sem lett volna erőm.

Később hallottam lépteket, amik felém indultak, hallottam hangokat, amik azt mondták, "Ne menj, hagyjad!". Ekkor síri csend lett, és hallottam, ahogy a léptek egyre jobban távolodnak tőlem.
Erősen sajgó szemeim, néha lecsukódtak, így telt el egy-két óra. Mikor a közérzetem, teljesen lekívánt nyugodni, a hold, pedig elkezdett lefelé indulni, én is megindultam haza felé.
Vissza-visszanéztem, de már nem volt ott senki. Féltem tőlük, de megkönnyebbültem, hogy nem bántottak.

Hajnal volt már, mikor haza értem. Azonnal bebújtam az ágyba, és felakartam ébredni, mint ha, csak egy rossz álom lett volna. De, nem volt az. Fájdalmat éreztem legbelül hogy idáig fajultak a dolgok. De, valamiért haragudtam is rájuk.

                                                     *********

Andy szemszöge.

Kicsit aggódtam, hogy mit gondolhat rólunk a lány. Az biztos, hogy többet felénk se, fog nézni. De, talán a nagyobb baj, hogy itt egy csomó hulla a nyakunkon.
Tegnap, keresztbe tett nekünk azzal, hogy ott ült. Ha nem én találok rá először, már rég halott lenne. Csak azért nem bántottuk utána, mert túlságosan félt tőlünk. Ehhez tényleg nem volt szívünk. A többiek viszont örömmel sétáltak be a csapdánkba. Néha megkapjuk Juliettől, hogy micsoda egy alattomos férgek vagyunk, de tudom, hogy szeret és sosem hagyna el.
Tisztában vagyunk vele, hogy életfogytiglant kapnánk, ha ez mind kiderülne.
Ashley, szokása szerint, mindig a szexre gondol. És ezt, csak tetézte azzal, hogy a szép lányokat sorjába megkapta. Persze, csak egy éjszaka erejéig, mert utána a békésen, kifáradva alvó lány fejébe golyót lőtt. De, legalább volt benne annyi tartás, hogy megvárta, amíg elalszik. Szegény tudatlan BVB rajongók, pedig sorba estek be a csapdájába.
Egyszer előfordult, hogy majdnem beleszeretett, egy nála 10 évvel fiatalabb gyönyörű lányba. Ezt csak akkor vettük észre, amikor az éjszaka folyamán is gyengéd volt vele, és utána a karjaiban hagyta aludni. Tényleg oda volt érte, már pedig, még mindig Purdyről van szó. Viszont aznap reggel, nem volt szíve kivégezni, így Jinxx ölte meg. Ekkor a két gitáros ott tépte egymást ahol érte. Ashley csúnya verekedésbe kezdett, Jinxxvel. De, meg kellett értenie, hogy a jelenlegi helyzetünkben, nem csajozhat be. Persze, el is engedhettük volna, de túl veszélyes játékot játszottunk volna. Hiszen még előtte látta, ahogy a többi szobában vértócsa áll. Csak Ashley jelenléte minden bizonnyal elvette az eszét.

Természetesen a legtöbb lányt, egyszerű módon darabokra téptük, vagy gátlástalanul megöltük. Néha rám tört, afféle bűntudat, ilyenkor tömöm magam gyógyszerekkel, és megjárom a közeli kocsmákat. Olykor CC és Jake is velem tart. Jinxxen és Ashleyn, sosem láttam még, hogy egy csepp lélek is lenne bennük. Ha besétál hozzánk egy lány, akkor csak a szexéhség, és a gyűlölet hajszolja őket. Ilyenkor előfordul, hogy kegyetlenül végeznek velük, és ott dugják őket, ahol érik. Náluk valóban nincs határ.

Valamiért éreztem, hogy ezzel, a Dorothyval nem utoljára találkoztunk. Eddig talán ő az első olyan lány, aki a rajongónk és nem bántottuk. Gondolkodásomból odafentről hallatszó hangok ébresztettek fel. Elindultam felfelé, és benyitottam az egyik szobába, a látvány szúrósan fogadott, de cseppet sem volt új.

A lány még szenvedett, de segíteni nem tudtam.
Nem szóltam semmit, kivettem a zsebemből a pisztolyt és a fejéhez tartottam.
-Sajnálom. - mondtam, miközben kivettem a kezéből, az általunk lededikált BVB-s fotóját.
Miután megtettem a végzetes lépéseket, a pisztoly kiesett a kezemből. Ismét mélyponton voltam. Muszáj volt, megint itallal megtölteni, a szívem helyén, levő ürességet. A dedikált fotót, még mindig a kezembe szorongattam. Majd hazafelé vettem az irányt. A kandallóba dobtam a képet. Ezt a cselekedetemet, a vodkának köszönhettem, hogy végezte a dolgát, a szervezetemben.